Kevés olyan autóforma van, melynek látványvilágát annyira semlegesítették az eltelt évek, mint a W124-es Mercedesét, esetleg megemlíthetnénk a hasonló mértékű használatban megkopott típuselődjét, a W123-ast. Vannak azonban olyan klasszikus formák, amelyek idővel képesek megújulni, és ugyanazt a köntöst más, frissebb tartalommal megtölteni. Ezt a státuszt azonban meg kell élni. Alapfeltétel a 10, még inkább a 15-20 év feletti hétköznapi használhatóság, és így láthatóság - szétesés nélkül.
Véleményem szerint ezen "Klasszikus Forma kategória" résztvevői, a szebb éveket megélt régebbi Mercedes modellek úgy, mint 123-124-126 számkombinációban, és kétféle méretosztályt megjelölve. Gondoljunk csak bele, a két, páros számú kóddal jelölt Mercedesnek 20 év alatt sikerült a nyugat-európai felsővezető/bankigazgató új kocsiból, évek alatt, a kétes egyének formaruhájává válni. Majd újabb esztendők jótékony patinává érlelték tartalmi megbízhatóságukat, és így öreg napjaikat gyermekülésekkel teletömve, családi mindenesként, autófanatikus apukák megbecsült játékszerévé váltak.
A vásárlást megelőző előítéletek legyőzése
Évekig tartó lelki előkészületek, és hosszan tartó terepvadászat szükségeltetik ahhoz, hogy egy hétköznapi átlagpolgár eljusson fejben, és fizikai kiteljesedésében is, egy Mercedes tulajdonlásához. Országunk abban a szerencsés helyzetben van, hogy általában a dolgok nagy többségéhez legalább 10 millióan értenek, ebben általában segítségünkre vannak fogódzóként a sztereotípiák.
Minden BMW - Audi - Mercedes tulajdonos (és lassan Saab, Volvo, Lexus tulajok is készülhetnek!) eleve gyanús, másik kaszt társadalmi szereplője. Jaj annak, akinek ilyen hangulatú gépkocsik csak úgy, önmagukért tetszenek, és autós vonalon itthon a 80-as, 90-es években szocializálódtak. Hosszú folyamat mire az ember rádöbben, igen, miért is ne engedhetnék meg magamnak annyi hétköznapi luxust, hogy ugyanazt a 1-1,5 millió forintot nem az alapértelmezett módon költöm el autóra (1. befizetek egy új autóra és fizetek évekig, 2. veszek családi autónak egy általánosan elfogadott alsóközepes használt szedánt, vagy egy kiskategóriás bevásárlókocsit, és "heringezünk" a családdal)?
Miután kiválasztottam a márkát és a modellt, feleségemnél rákérdeztem a ma kötelező fiatalos, kisgyerekes családi körre is: nem kellene mégis inkább egy manapság népszerű családi egyterűt vennünk? Hamar jött a marketing-gyilkos válasz: "Miért? Ebben nem egy térben ülünk majd?!" Micsoda világos lényeglátás, terelgethetik az autóvásárlót bármerre is a divathullámok, egy befolyásoktól mentes laikust nem lehet félrevezetni.
Könnyebb egy majmot jódlizni tanítani vagy - hogy autós példával éljek -, női tulajdonos által keveset használt, megkímélt IFA-t találni, mint egy szép állapotú, megkímélt W124-est. Illetve pontosítanék, 1-1,5 millió alatt nehéz. Mert kétmillió környékén már romantikázhatunk egy 100e km-nél kisebb futásteljesítményű, ahogy írni szokták, 1937-es születésű, elsőtulajos német autóval is.
Így meghoztam a döntést, nem keresgetek a parkolóban tunningolt, párszázezres kategóriában, illetve a majdnem jó és szép, milliós ársávban, és nekiláttam a "másfeles" projektnek. Mercedest kereső időszámításban meglepően hamar, amúgy csigalassúsággal jött az igazi gép. MB vonalon járatos barátom nagy segítségemre volt a konkrét autó megtalálásában.
Döntésemet nehezítette, hogy igyekeztem a típusból a leggazdaságosabbnak vélt 220-as verziót kihalászni, az engem érdeklő kényelmi hármassal automataváltó, klíma, tetőablak variációban. Bár nem járok rengeteget, de lelkiismeretes földlakóként nem akartam nagyfogyasztású autót, pedig 2.8-ast vagy 3.2-es blokkal sokkal hamarabb találtam volna már. Diesel autó (bármilyen) vásárlását eleve kizártam, nem célom a koromfelhő eregetés, másoknál is annyira zavar, hogy én kérek helyettük is elnézést.
Érdekességképpen a valóban alpesi levegővel rendelkező svájciak, eleve nem használtak diesel Mercedes taxit a 124-esből, inkább a kisköbcentis (közép-merci vonalon ez 2000, 2200, 2300 űrtartalmat jelent) benzinest preferálták, nem kértek a hósapkákra korompamacsot.
A 2,8-as tulajok által megjelölt, finoman 14-15 literes városi fogyasztáshoz képest (a sportosat jótékony homály fedi), ez a 16 szelepes 2.2-es (amely elég korszerű motor, hiszen 92-től gyártják) beéri nyári üzemmódban 10-11,5 liter között városban. A vidéki utakon pedig már szinte termeli a benzint. Így azoknak a Mercedes E 220 tulajoknak, akik autójukat ugyanannyit használják vidéken és városban, jó hír, hogy egyáltalán nem kell tankolniuk.
Örökifjú, illetve ha élhetek némi képzavarral, valószínűleg már újkorában is középkorú, magázódó úrként születő, harmonikus és arányos dobozforma, mégpedig a legjavából. A formatervezők eszköztárából valamilyen rejtélyes oknál fogva kitiltották a körívek rajzolásához szükségszerű eszközöket. A taxisok által unalomig lelakott forma, tulajdonosként sokszorosan szemrevételezve, maga a tervezési non plus ultra, kb. annyira tűnik harmonikusnak, mint vasárnapi ebéd vonalon a húsleves - rántott hús - túrós rétes kombináció. Mint oly sok mindenben, a lényeg itt is a részletekben rejlik: ha sokat nézzük, apró finomságokban tetten érhetjük a német mérnökök játékosságát, még ha az erős párhuzamot is mutat a labdarúgásukkal.
A kiskertnyi motorháztető, elején egy fényes csillaggal, belülről szemlélve megejtően kedves és megnyugtató látvány. Most már mindenki tudhatja, ha megpillant egy Mercedes tulajt vezetés közben, a merev arc nem a közönyt és a pökhendiséget képviseli, hanem az álmélkodást. Egyébként minél többet nézem, annál értetlenebbül szemrevételezem, hova tűnt az autógyártásból az arányos csomagtartó - utasfülke - motorháztető konfiguráció, és miért kell a modern formavilágú egyen-autókban a hátsó lámpáktól a hűtőmaszkig egy buborékban ülni?! Meg kell még említenem az aszimmetrikus külső tükröket, melyek ötletnek jópofák, de a vezetőülésből szemlélve használhatóságuk erősen korlátozott. Ellenben a kilátás körbe tökéletes, hála a nagy ablakfelületeknek, amelyek a szolid övvonalnak köszönhetőek. Összességében alakja túlzásoktól mentes, és ennek köszönhetően meglepően időtálló.
Kisebb termetű egyének jóízűen terpeszkedhetnek benne, ideális harmadik társ egy autósmozihoz. Ha ez a program 4-5 tagú társasági eseménnyé növi ki magát, akkor 190 cm/100 kg fölötti termettel rendelkezők csak az első sor valamelyik ülésére váltsanak jegyet, hátul lötyögni csak a gyerekek tudnak.
Ahogy elhelyezkedtünk a vezetőülésben, azonnal érezhetővé válik: az egész felépített rendszer a sofőr kedvében való járásról szól. Ez nem is csoda, hiszen ő fizette a cechet, de itt egyértelműen minőségi szolgáltatást kap a pénzéért az ember. Nincs átverősdi, a fém, fém, a fa az fa, a műanyag az műanyag -ami nem akar kígyóbőrnek látszani. Minden egyértelmű és rendezett, pont ott van, ahol szeretnénk, ez a fajta ergonómia, a magától értetődő fajta, nem kell magyarázgatni, gépkönyvben keresgetni, hol a hátsó ablak fűtésének kapcsolója.
A futómű nem versenyautós, de nem is limbóhintós, egyszerűen az elvárható legjobb kompromisszum, amit egy átlagos felhasználású személyautótól elvárhatunk. Nem ráz, de nem is enged el. Azonban a motor meglepően hangosan jár, és ezt sajnos nem csak a típuson belüli sorhatoshoz képest említem, de az elmúlt évek alatt gyakran autót váltó tulajdonosi tapasztalatom is ezt mondatja. Nem segíti a képet, ha mellé társítom a váltó, súlyemelőknél látott, hosszú koncentrációt meghazudtoló váltási tempóját.
Ez némi megszokást igényel. Ennek ellenére, akik lendületesen szeretnek vezetni, azok megtalálhatják benne a számításukat, a 151 LE és a 210Nm nyomatékot nem sikerül a váltónak teljesen elmorzsolni, ha megérezzük az autó ritmusát, meglepően dinamikusan lehet haladni vele. A legjobban azok járnak, akik hozzám hasonlóan fölfedezik valódi használati üzemmódját: a siklás örömét. Nem arra gondolok, amikor valami kistestű állat megcsúszik a jégen, sokkal inkább ilyen lehet egy belendített, korcsolyázó orrszarvú Ez maga a tehetetlenségében haladó mozgás élvezete. Annyira jó vele a nyugodt tempójú autózás, hogy ha időm engedi, akkor az úticélom felé a hosszabbik utat választom.
Az autó mai szemel, a jónak tekinthető felszereltségéve (SRS, ABS, STB.)l együtt sem mondható modernek, mégis, annyira jó érzés vezetni, hogy az ember örömmel konstatálja, hogy lassan elszigetelődik a forgalom által generált stressz-környezettől és egy nyugalom-buborékban találja magát, amiben inkább felfrissül, mint elhasználódik vezetés közben. Gyártása után 14 évvel, még mindig valószínűtlenül nem nyikorog benne semmi, a hangszigetelés mai mércével is első osztályú.
Ha ez a vezetési élmény, ahogy hírlik, a Mercedeseknél az idővel fordítottan arányos, akkor elképzelni is csak nehezen merem, milyen élményt nyújthat egy állólámpás.
Érdekes élmény, hogy teljesen mindegy, milyen autót nézek éppen a forgalomban, a csere lehetősége nem foglalkoztat. Ritka érzés ez az autómániások világában, a hosszú ideig megtartás újszerű gondolata. Nagyon szerethető autó, a keleti vallásokat gyakorlók közül csak haladóknak javasolható, ismerkedő Buddhistáknak nem javaslom ezen próbálni a tárgyak elengedését.
Aki az autózást szereti, feltétlenül ragadja meg az alkalmat, ha a lehetősége úgy hozza, hogy egy ilyen páncélhintóban suhanjon.
Ha a közeli jövőben mégis elmarad a beígért jégkorszak, akkor jó esetben olyan klasszikussá érhet a W124-es, mint a cikk elején megemlített elődje, a ma már veterán-közeli hangulatot árasztó W123-as Mercedes.
